A távozó elnök arról tájékoztatott: a 2012-ben elfogadott új hegyközségi törvény teljes tisztújítást írt elő. Ennek mintegy zárásaként, közel egyhangúan választották a HNT elnökévé.
Felügyeletével szervezték újra a központi intézményt, alakították ki az akkor már közvetlenül a HNT-hez tartozó több mint száz hegybíró alkalmazási rendjét.
A HNT megszerezte a szakmaközi szervezeti állami elismerést, és az így szerzett jogosítványokkal élve elsőként alkalmaztak piacszervezési intézkedést. A szabályozási tevékenység eredményeként, az import drasztikusan csökkent, az export nagy ütemben bővült. Három évtized után ismét növekedett az ültetvényfelület és emelkedő szőlőárak mellett, zökkenőmentesen zajlott a szüret. Emellett a HNT jó kapcsolatot alakított ki a Fölművelésügyi Minisztériummal és a különböző kormányzati szervezetekkel, oktatási intézményekkel, kutatókkal és bővültek a nemzetközi kapcsolatai.
Tornai lemondásának elsődleges oka, hogy az ágazat jövőjéről alkotott határozott víziója és az általa képviselt vezetési stílus érzékelhetően terhet jelentett elnökségi tagtársai számára.
A hátralévő feladatok az eddigiekhez hasonlóan jelentősek, bízik azok teljesülésében, amihez lemondásával teret kívánt engedni a HNT elnökségének és a megválasztandó új elnöknek - mondta a leköszönő elnök.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Trump újabb ötlettel sokkolta Zelenszkijt: az Egyesült Államok átveheti az ukrán atomerőműveket
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is bukik

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított

Szuperdiéta helyett mást javasol a túlsúlyosoknak Vékony Blanka

96 milliárdos távhőprogramot indít az Energiaügyi Minisztérium
