A több mint egymilliárd forint összköltségű beruházásban gyártócsarnokot építenek, gépeket szereznek be és naperőművet telepítenek pomázi telephelyükön - írták.
Az egyszerhasználatos műanyag eszközök gyártási kapacitásának és hatékonyságának növelése érdekében robotizált Petri-csésze gyártó egységet és nagy teljesítményű automatizált csomagolót szereznek be.
Új ipari csarnokot építenek a szortírozó-csomagoló részlegnek, ezzel a raktári területet is növelik. A projekt keretében megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására alkalmas helyiségeket is kialakítanak.
Az első magántulajdonban lévő mikrobiológiai vállalkozás
A Biolab Diagnosztikai Laboratórium Zrt. 1991-ben alakult a magyar mikrobiológiai piacon első, magántulajdonban lévő vállalkozásként. A vállalat fő profilja a mikrobiológiai táptalajok és mikrobiológiai műanyag eszközök gyártása és kereskedelme, megrendelőik pedig már több mint 500 féle termék közül választhatnak.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2020-as üzleti évben 24 dolgozót foglalkoztattak.
A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 2,3 milliárd forint volt, 2021-ben 2,5 milliárd forint volt. Adózott eredménye 2020-ban 544 millió forint, 2021-ben 438 millió forint volt.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban