Az önként vállalt kikapcsolási moratórium mindazon lakossági ügyfelekre érvényes, akik az egyetemes szolgáltató Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt.-vel állnak szerződéses viszonyban - áll a közleményben.
Az elhúzódó hideg időjárásra tekintettel korábban az E.ON energiaszolgáltató is bejelentette, hogy január 22-ig meghosszabbítja az év végi ünnepek idejére vállalt kikapcsolási moratóriumot a lakossági ügyfeleknél.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban