A feladat Microsoft szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, meghosszabbítása, verziókövetése, cseréje, új licencek beszerzése és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése - olvasható a portálon.
A KEF nemrég, 2017. augusztus 25-én kötött keretmegállapodást ugyanezen feladatokra, csakhogy a szerződés teljesítése során a Microsoft Ireland visszavonta egyes cégek LSP/LAR partneri minősítését, így minden konzorcium alkalmatlanná vált a szerződés teljesítésére - így szól a hivatalos indoklás a rövid határidőre.
Mint korábban kiderült: korrupciógyanús ügyek kivizsgálására folytatott belső nyomozást az amerikai Microsoft a magyar leányvállalatnál, és a fő csapásirány éppen az állami szektor sokmilliárdos szerződéseinek átvizsgálása volt.
A végeredmény az lett, hogy a vezetés menesztése után a Microsoft Magyarország felmondta a legnagyobb kormányzati beszállítók Microsoft-termékekre szóló értékesítési engedélyét. A partnerek kizárása óriási felfordulást okozott a Microsoftra épülő közigazgatásban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson