A távdiagnosztika fejlesztése létkérdés - mondta az államtitkár -, az e-patológiai konzultációs hálózat kialakítására a norvég alapból jut, a pilot program pályázati kiírása 2014 elején jelenik meg. Az egymilliárdos programmal 10-12 vidéki, periférián lévő patológia eszközellátottságán és HR gondjain javítanának. (Az országban jelenleg 68 patológiai osztály és 242 szakorvos működik, a patológusok 40 százaléka 60 évnél idősebb. Vidéken sok az egyszemélyes patológia.) A fejlesztéssel az államtitkár szerint akár telepatológiai szolgáltató központtá is válhatunk.
A klinikai gyógyszerkísérletek központosításával kapcsolatban megjegyezte, ez a helyi bevételeket nem érinti, a munkát inkább szerződésekkel szeretnék támogatni, s minél több kollégát bevonni a kutatásokba.
Az egészségügy átalakításával, a teljesítmény értékelésével kapcsolatban úgy fogalmazott, egy síugrás közbeni repülö célpontra lövéshez hasonlíthatóak az elvégzett és az elvégzendő feladatok, mindenesetre a magyar válságkezelési modell és tapasztalatok iránt elképesztő a külföldi szakmai érdeklődés. Úgy vélte, az egységes egészségügyi ellátásra való globális törekvés át fogja rajzolni az egészségpolitika erőterét, s a következő időszakban nagy szerep juthat a Big Data-nak.
Szócska: nem szűkült, hanem nőtt a kórházigazgatók hatásköre
Az államtitkár cáfolta, hogy az államosítással szűkült volna a kórházigazgatók döntési hatásköre, sőt, álláspontja szerint nőnek a menedzsment-kontroll lehetőségei és az intézményi felelősség. A betegút adatok visszacsatolhatóvá váltak, ez pedig új típusú gyógyítói felelősséggel kell hogy járjon. Elkerülhetetlen, hogy a gyógyszerpiacon új gazdasági modellek alakuljanak ki - hangsúlyozta Szócska - olyanok, amelyek a széles körű elérhetőséget és az innovációt támogatják.
Richard Bergström, az European Federation of Pharmaceutical Industries and Associations (EFPIA) igazgatója az államtitkár előadására reflektálva úgy fogalmazott, le vannak nyűgözve, hogy Magyarországon sikerül fenntartani bármilyen egészségügyi szolgáltatást ilyen megszorítások mellett, úgy, hogy közben hihetetlen hatékonyság-javulás látszik.
A konferencián elhangzott, középtávú keretmegállapodás készül az innovatív gyógyszergyártók és a magyar kormány között - Európában már 15 ilyen megállapodás született - melynek egyik lényeges eleme az innovatív terápiák befogadása olyan módon, hogy ezzel az összköltés nem változik. A nem kellően hatékony eljárások ugyanis kiesnek a rendszerből.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak