A főnyeremény összege maximum 52 húzáson keresztül halmozódhat, a játék történetében eddig 39 hét volt a leghosszabb telitalálat nélküli időszak, most pedig már 22 hétnél tartanak.
Továbbra is várja új tagját az Ötöslottó milliárdosainak klubja, hiszen tavaly október óta nem született telitalálatos Magyarország legnépszerűbb lottójátékán
– közölte a Szerencsejáték Zrt.
Most sok mindent elárulunk a magyar milliárdosokról
A teljes magyarországi privátbanki vagyon több mint 50 százaléka mintegy 6500 milliárdos kezében összpontosul. Bővebben>>>Egyre többen pályáznak a milliárdokra
Amennyiben a szombati sorsoláson sem lesz telitalálat, a főnyeremény összege akár a TOP5-be is beléphet.
Az összeg a szerencsevadászok érdeklődését is felkeltette, a tavalyi átlagos héthez viszonyítva 13 százalékkal nőtt meg a forgalom a játékon, hetente pedig mintegy 1,3 millió szelvény tulajdonosa várja, hogy rámosolyogjon a szerencse.
A halmozódás mértéke tovább fokozta a játékkedvet: az év első hetéhez is viszonyítva – amikor a jackpot mértéke 1,85 milliárd forint volt – 12 százalékkal nőtt a feladott szelvények száma.
Az Ötöslottó főnyereménye nem először mozgatta meg az országot, a halmozódás 2003-ban például nem csak a hazai, hanem a határon túli szerencsevadászokat is vonzotta, a rekord összegnek köszönhetően kígyózó sorok alakultak ki a határmenti értékesítőhelyeken.
A játékhoz szükséges, hogy a nyertes Magyarországon nyitott folyószámlával rendelkezzen, amelyre átutalással kerül a nyeremény, amennyiben 90 napon belül jelentkezik az úgynevezett nagynyertes-vonalon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek