A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerint még mindig nem megoldott a szemétszállítás a Zöld Híd Kft. ellátási területéhez tartozó 116 Pest és Nógrád megyei településen (köztük Gödöllő, Vác és Veresegyház). "A szükségellátásra addig van szükség, amíg az érintett településeken a hulladék elszállítása nem rendeződik megnyugtató módon" - közölte a Napi.hu kérdésére az OKF.
Az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd október 25-én jelentette be, nem viszi el a szemetet 116 településről, mert mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája fedezetét a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt-től. Az OKF pedig október 31-én jelentette be, hogy visszavonásig a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik. A kormány szintén október végén az NHKV tőkehelyzetének rendezésére 26,4 milliárd forintot szavazott meg a költségvetésből.
December 1-től már új elnöke is van a céget tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nyugat-Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulásnak: a lemondott Gémesi György (Gödöllő) utódja a fideszes Fördős Attila (Vác polgármestere) lett. A gondot inkább az okozhatja, hogy meneszthették a nemzeti kukaholding menedzsmentjét a 24.hu értesülése szerint, a társaságnak ugyanis a hivatalosan kimutatottnál is nagyobb lehet a vesztesége. Az NHKV még október 31. határidővel vonta vissza a Zöld Híd megfelelőségi engedélyét, és máig nem adta vissza.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem