A szakszervezet szeretné, ha a kormány - Varga Mihály pénzügyminiszter ígéretének megfelelően - az ősz folyamán áttekintené a béren kívüli juttatások rendszerével kapcsolatos szabályozást, és legalább a foglalkoztatási, a szociális és az öngondoskodást ösztönző elemeket visszahelyezné a kedvezményes juttatások közé.
Az érdekképviselet számítása szerint a béren kívüli juttatások szabályainak változásával a munkavállalóknak biztosított 10 ezer forint után a munkáltatóknak 2018-ban 13 500 forint, 2019-ben pedig 17 800 forint költsége keletkezik.
A Liga álláspontja, hogy a cafeteria rendszer a munka világának kölcsönösen előnyös intézménye, a munkavállalók elhelyezkedéséhez, foglalkoztatásához nagymértékben hozzájárul.
A szakszervezetek véleménye szerint, ha az Országgyűlés által elfogadott szabályozás hatályba lép, akkor a munkáltatók vagy béresítik a korábbi juttatásokat, vagy megszüntetik. Ha a vállalkozók vállalják a többletköltségeket, a következő évi béremeléseknél mondhatják, hogy már emelték a béreket, és ez a szakszervezet szerint úgy történik majd, hogy a munkavállalók tényleges jövedelme semmit sem változik - áll a közleményben.
A kép forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben