A megkérdezettek közel kétharmada szerint sok alternatív gyógyítási módszer hatásosabb a hivatalos orvoslásnál - az ilyen módszerekkel szemben teljesen szkeptikusak aránya bőven 20 százalék alatt van. A válaszadók 68 százalék gondolja úgy, hogy a gyógyszergyárak a profitjukat féltve ellehetetlenítenek természetes és olcsó gyógymódokat. Mindez azt mutatja, hogy óriási az igény a hivatalosan támogatott, a tudomány által elismert módszereken túli, alternatív megoldásokra - olvasható a portál cikkében.
A teljes statisztika szerint minden második magyar támogatja az alternatív medicinát bő harmaduk pedig ambivalens módon közelít a témához (az összes többi). Ez jó illusztrációja annak a csúnya csapdahelyzetnek, amiben vagyunk: egyik oldalról ott a siralmas állapotban levő magyar egészségügy, a másikon az alternatív medicina világa, ahol csak úgy hemzsegnek a csalók, kuruzslók, a megalapozatlan, sokszor egyenesen veszélyes csodamódszereikkel.
A válaszolók 27 százaléka szerint a védőoltás több bajt okoz, mint hasznot, vagyis Magyarországon több mint kétmillió ember egyszerűen nem hiszi el, hogy a védőoltás hasznos dolog. A homeopátia szilárd támogatóinak aránya ugyanakkor alacsonyabb, mint a hardcore oltástagadóké.
A tudomány ellenkező állítása dacára a megkérdezettek pontosan háromnegyede azt hiszi, hogy az egészség záloga a rendszeres méregtelenítés. Emellett a válaszolók közel 80 százaléka többé-kevésbé egyetért azzal, hogy a betegségek nagy része lelki eredetű, és a gyógyszerekkel, orvosi beavatkozásokkal félrekezelik őket. Mindez arra utal, hogy az agyakban nagyon-nagyon hatékonyan meg van ágyazva a legveszélyesebb áltudományos átveréseknek.
A természettudományos oktatás totális csődjét jelzi, hogy a diplomások között többen támogatják az alternatív medicinát, mint a legfeljebb 8 általános végzettségűek - olvasható a cikkben.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)