A Belügyminisztériumtól és a Katasztrófavédelemtől kapott információk alapján 304 településen csak részlegesen végezték el a kéményseprést, azaz otthonok tízezrei maradtak kéményellenőrzés nélkül az idei fűtési szezonra - írta közleményében Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője és Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.
A válaszokból az is egyértelmű, hogy a Katasztrófavédelem teljesen inkompetens a feladat végrehajtásában, hiszen bár korábban pontos nyilvántartásokat vettek át, mégis több százezer kéményről nem volt tudomásuk - olvasható a közleményben.
Elvárjuk, hogy haladéktalanul intézkedjen a kormány: azonnal adja meg a lakosságnak a szükséges tájékoztatást a későbbi balesetek és tragédiák elkerülése érdekében! Továbbá azonnal állítsa vissza a kötelező kéményellenőrzést a szakma által javasolt gyakoriság szerint! - írják a közleményben.
Demeter Márta kérte ki az adatokat Pintér Sándor belügyminisztertől, aki megírta: 360 248 olyan égéstermék-elvezetőt találtak, amelyekről eddig az ott élőkön kívül senkinek nem volt tudomása.
A kép forrása: Szabó Dániel/Napi.hu.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet