Hetven évesen már nem vállalna még egy kormányzati ciklust, így nagy valószínűséggel nyugdíjba vonul a 2018-as választások után az idén 70. életévét betöltő Pintér Sándor belügyminiszter - értesült a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, hogy a karrierjét a belügyminisztérium sofőrjeként kezdő, majd a budapesti és országos rendőrkapitányi posztot is megjárt tárcavezetőt a Fidesz választási győzelme esetén Kocsis Máté józsefvárosi polgármester követheti a tisztségben. Az információt több fideszes forrás is megerősítette a lapnak, de állításuk szerint a párt ezt nem fogja megtenni, mivel azt kommunikálják, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem oszt előre pozíciókat. Pedig az utódjelölt már állítólag tanulmányozza a belügyi szerveket.
Kocsist nemcsak akkor kell elengedniük a VIII. kerületieknek, ha Pintér Sándor nyugdíjba menne: a polgármester indul az országgyűlési választáson, ha pedig ott nyer, az összeférhetetlenség miatt előrehozott választások lesznek a városrészben. Sajtóhírek szerint Bakondi György miniszterelnöki megbízott, belbiztonsági szaktanácsadó is régóta magas politikai pozícióba készül belügyi vonalon, ám vele kapcsolatban már nyolc éve csupán pletykaként tart ki ez az értesülés.
Lehetnék még változások a kormányban: korábbi hírek szerint Rogán Antal kabinetminiszterből MNB-elnök lehet, Matolcsy György újra miniszter lehet. Lázár János visszavonulhat Hódmezővásárhelyre, helyét pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter veheti át, akit Novák Katalin válthat a posztján.
A nyitókép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok