Szükség lehet egy újabb kompenzációra a távhőszolgáltatóknál az őszre tervezett 11,1 százalékos rezsicsökkentés miatt - írta a Magyar Nemzet. A lap szerdai számában megkérdezett cégek és önkormányzati vezetők mindegyike ilyen értelemben nyilatkozott, egyedül Hódmezővásárhelyen jelezték, hogy a helyi távhőszolgáltató társaság képes lesz saját erőből kigazdálkodni a csökkentés fedezetét.
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint országosan az összeg hasonló tételt jelent majd, mint a korábbi 10 százalékos rezsicsökkentés esetében volt. Akkor 52 milliárd forintot fordított a távhőszolgáltatók kompenzációjára a kormányzat.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!