A rendelkezésre álló adatok szerint a közjegyző 2015 márciusa és májusa között a bűntársaival egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatott ki a gazdasági társaság nevében. A hamis, visszadátumozva kiállított váltó mögött nem volt valós üzleti kapcsolat, és azzal a Zrt. feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre. A váltó kiállításával, majd annak másra - szintén egy az érdekkörükbe tartozó személyre - forgatmányozásával a gyanúsítottak célja a jogtalan haszonszerzés volt, valamint az, hogy a Zrt. új tulajdonosi körének kárt okozzanak - írja közleményében a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
A Zrt. vezérigazgatója továbbá - úgyszintén a közjegyző, és annak testvére utasítására - 2015 áprilisában úgy engedményezett egy mintegy 70 millió forintos követelést egy Kft.-nek, hogy az engedményezés mögött valós gazdasági esemény nem volt; céljuk a Zrt. vagyonának a kijátszása volt. Ezeket a szerződéseket maga a gyanúsított közjegyző készítette el. (Folytatódik Bróker Marcsi pere - erre számíthat.)
A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársaival együttműködve a tegnapi napon összehangolt akciót hajtottak végre, amelynek keretében több helyszínen is házkutatást tartottak, és a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le.
Mindezek alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőt felbujtóként elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatását. A közjegyzőn kívül az ügynek négy további gyanúsítottja van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Ragadozók tízezrei kerültek a Balatonba

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze

Életveszélyes szenteltvízzel fertőzik egymást a hívők

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Három év alatt 15 ember ölhetett meg az orvos, nem bírt a gyilkolás iránti vágyával

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Több száz motort loptak el egy jól ismert autógyárból
