Az idén is komoly időjárási kihívásokkal kellett megküzdeniük a szőlőtermelőknek, ennek ellenére borszőlőből a várható országos termésátlag az előzetes becslés alapján 6,3 tonna/hektár lehet, amelyből várhatóan 2,9 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe - mondta Czerván György Soltvadkerten, a IX. Márton-napi újbor ünnepen. Az államtitkár összehasonlításként elmondta, hogy 2011-ben 2,51, 2012-ben 1,77, 2013-ban 2,64, 2014-ben 2,43, 2015-ben 2,78, 2016-ban pedig 2,82 millió hektoliter bort termeltek a hazai pincészetek.
Jó hír a szőlőtermelőknek, hogy a növekvő termésmennyiség ellenére sikerült megőrizni a tavalyi szőlőárakat - írja közleményében a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Ezért az alacsonyabb növényvédelmi költségek és a magasabb terméshozamok miatt a gazdák jövedelme több lehet a tavalyinál. A magasabb szinten beállt ár annak is köszönhető, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, az FM támogatásával elkészítette a 2017-es szüretre vonatkozó szőlőár-prognózisát elkerülve ezzel számos piaci anomáliát - véli a szaktárca. (Jó hírt kaptak a borkedvelők.)
Brüsszel is támogat
A szaktárca idén megalkotta a kisüzemi bortermelői regiszter, aminek köszönhetően jelentősen csökkentek az 1000 hektoliternél kevesebb bort előállító pincészetek adminisztrációs terhei. 2013-ban megkezdődött a Nemzeti Borkiválósági Program is, amelynek célja, hogy a borászatoknak ingyenes megjelenési és promóciós lehetőséget biztosítson, valamint a fogyasztók vásárlási döntéseinek megkönnyítésére kalauzt adjon a kézbe - olvasható a közleményben.
A szőlő- és borágazat munkáját a jelenlegi támogatási időszakban (2014-2018) 145,5 millió euró támogatás segíti. Ez évente 29 millió eurót jelent, ilyen jelentős mértékű támogatással az ágazat a rendszerváltás óta nem számolhatott. Már megkezdődtek a tárgyalások a következő pénzügyi időszak támogatásairól, a magyar javaslatot 2018. március 1-jéig kell eljuttatnia a szaktárcának Brüsszelbe - mondta Czerván György.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem