Továbbra sem beszél az MSZP Simon Gábor rejtegetett vagyonáról. Egy, a baloldali pártok részvételével tartott szerdai választási kerekasztal-beszélgetésen sem került elő az ügy. Amikor pedig a sajtó a szocialisták kampányfőnökét kérdezte volna, Molnár Zsolt egyszerűen átugrotta a színpad melletti kordont, és elfutott a helyszínről - írja az mno.hu. A politikus már kedden sem válaszolt a Hír TV riporterének.
Hasonlóan érdekes módon reagált az ügyre Török Zsolt, aki Simon több százmilliós bankszámlája helyett inkább a fideszes politikusok vagyoni helyzetét vizsgálná. A bajai videóbotrányba belebukott egykori MSZP szóvivőt a szocialisták Bács-Kiskun megyében indítanák egyéni jelöltként. A politikus azt hangsúlyozta, hogy szerinte a kormánypárti képviselők gazdagodtak meg az elmúlt időszakban.
Nem értik a bankszámlabotrányba keveredett Simon Gábor ismerősei, hogy a szocialista politikus miért csak csütörtökön akar magyarázatot adni az eddig eltitkolt vagyonának eredetére - írja az Index. Simon Gábor személyes Facebook-oldalán több ismerőse is kifogásolta, hogy a politikus csütörtökig nem szólal meg abban a botrányban, amit kedden a Magyar Nemzet robbantott ki. Az ügy lényege, hogy 240 millió forintnyi devizája pihen egy osztrák bankban, de erről hallgatott, a pénz eredetéről pedig semmit nem árult el még.
Az Index-cikk megjelenése után törlődtek az ismerősök bejegyzései.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak