A Magyar Közlönyben megjelent határozat első lépésként 3 milliárd 35 millió forintot csoportosított át a Gazdaság-újraindítási Alapból a Magyar Honvédség részére.
Szintén a Gazdaság-újraindítási Alapot csökkentette a kormány további 37 milliárd 442 millióval azzal a kikötéssel, hogy az alap ezzel az összeggel túlléphető. Ebből a versenysport és szakmai feladatok támogatása 10 milliárd, a kormányzati infokommunikációs szolgáltatás 4,9 milliárd, a térségi fejlesztési feladatok pedig 3,7 milliárd forinttal részesedett. Szintén ebből jutott a nem állami felsőoktatási intézmények támogatására 1,1 milliárd, továbbá – szintén a felsőoktatás keretében – infrastrukturális, innovációs és ökoszisztéma fejlesztésekre 3,3 milliárd forint. A büntetés-végrehajtás pedig 2,5 milliárdhoz jutott.
A Rezsivédelmi Alapból 181,1 milliárdot csoportosított át a kormány (ennyivel túlléphető az alap). Ebből 148,1 milliárd átkerült a rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadásokra, 30 milliárd forint pedig az energiaintenzív vállalatok támogatására szolgál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin