Augusztusban jön a rezsiévforduló, amikor új ciklus indul az energiaelszámolásban, ám nem csupán a számlázási szabályok változnak, hanem az okosmérők és a napelemek terjedése is átformálja a lakossági energiapiacot. Ráadásul szokatlanul hideg tavaszi időszak áll mögöttünk, ez pedig az energiaárakban is megmutatkozik.
„A tél és a tavasz is hidegebb volt, emiatt egyes ügyfeleink magasabb elszámolást tapasztalhatnak. Májusban is előfordult még fűtés miatti földgázfogyasztás (…) A fogyasztás emelkedése nagyobb összegű elszámoló számlát eredményezhet, de pontosan az ilyen esetek kezelésére biztosítunk fizetési haladékot vagy részletfizetést az ügyfeleinknek” – ezt fejtegette Romhányi Róbert, az állami tulajdonban álló MVM Next vezérigazgatója az Indexnek adott keddi interjújában.
Az állami cégvezető szavai az első jelei annak, amire a hideg tavasz után és a KSH inflációs jelentésében lévő gázárak ismeretében számítani lehetett
– fogalmazott cikkében a 444, jelezve, mivel a „rezsicsökkentés” miatt minél több a nemzetgazdaságban a fogyasztás, annál kisebb az úgynevezett rezsicsökkentett része a fogyasztásnak, jelzésértékű volt, hogy a májusi inflációs statisztika szerint a gázár 11,4 százalékkal nőtt éves, havi alapon pedig 2,2 százalékkal.
A vezérigazgató által elmondottakból a portál azt is leszűrte, tömegeket érinthet az éves rezsi-elszámolószámlák elszállása.
Orbán Viktor: A fűtés ára négyszeresére, az áramé a duplájára nőhet
Nagyon sokba kerülne a magyar családoknak, ha az ukránoknak enged Brüsszel – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!