A Magyar Közlönyben megjelent határozat kitér arra is, hogy a jövő évtől évi 500 millió forint támogatáshoz jut az alapítvány az állami költségvetésből. A közhasznú alapítvány bejegyzése után, annak alapító okirata megjelenik majd a Magyar Közlönyben.
Az alapítás ténye megjelent a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatban is. A medicalonline.hu portál részletesebb beszámolója szerint a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány "biztosíthatja a szakma kiváló képviselői legteljesebb megbecsülésének kifejezését, és a szakterület méltó helyének megteremtését a tudományos közéletben". A szervezet az Egészségügyi Tudományos Tanács, az Egészségügyi Szakmai Kollégium, valamint az országos gyógyintézetek mellett a miniszter tevékenységét segíti. Az alapítvány az onkológia oktatásával, kutatásával, a kutatás támogatásával, az elért eredmények hazai és nemzetközi bemutatásával, az eredmények gyógyításban történő felhasználásával összefüggő országos közfeladatokat és nemzetközi feladatokat lát el. Ezek közé tartoznak - egyebek mellett - a következők:
Kapcsolódó
- elősegíti az onkológiai szakma fejlesztését, oktatását, kutatását, tudományos eredmények megszületését,
- figyelemmel kíséri az onkológiai szakterület hazai és nemzetközi fejlődését, az elért tudományos eredményeket,
- közreműködik az onkológia hazai és nemzetközi elméleti és gyakorlati oktatásában, ezen feladata megvalósítása érdekében kétoldalú együttműködési megállapodásokat köt, szakmai konferenciákat, képzéseket szervez.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az