A bejelentés szerint július elején állt munkába Budapesten a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templomban az ország első virtuális perselye.
Az érintős bankkártyával és egy gombnyomással működő adomány-automatát Horváth Árpád SJ templomigazgató AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.
A világon számos helyen jól ismert technológiát pár éve itthon is bemutatta az Ingenico, az egyik vezető bankkártya-technológiával foglalkozó cég, de élesben először Jézus Szíve napján volt lehetőség kipróbálni a pesti jezsuitáknál. Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500-1000-3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendenek.
A templomba járó fiatal felnőttek visszajelzéseiből az derült ki, hogy az Y és Z generációt hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, annál is inkább, mert készpénzt többségük már nem is hord magával.
Ha csak ezen múlik, teremtsük meg a lehetőségét a bankkártyás adakozásnak - döntött a templomigazgató, hozzátéve: a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu, ugyanis Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon.
Ezt kell tudni a kártyás adományozásról
A bankkártyás perselyen azért csak 500, 1000 és 3000 forintos lehetőségek állnak rendelkezésre, mert a készüléken három gomb fér el kényelmesen, az ezekhez tartozó összegeket az Ingenico Hungary határozta meg. Tetszőleges számú tranzakció indítható egymás után ugyanazzal a kártyával. A tranzakció díja az összeg elenyésző része.
A gép nem ad bizonylatot, mivel a bankkártyás persely ebben a tekintetben egy üdítőital-automatához hasonló. Ha egy adományozó mégis szeretne bizonylatot, a fizetés időpontja alapján a templom kiállítja.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég