Varga Zsolt Andrást 135 igen, 26 nem szavazattal választották meg a képviselők titkos szavazáson. Posztját 2021. január 2-tól tölti be.
Mint kifejtette: megválasztása mögött mintegy huszonnyolc évnyi szakmai munka áll, amelyet mindig egy szakmai közösség részeként végzett.
Hangsúlyozta: próbálja most ezt a bizalmat megszolgálni, de továbbra sem egyedül, hanem a Kúria bíró közösségének tagjaként.
A következő két és fél hónapban ezért megpróbálja megismerni a Kúria véleményét az intézmény jövőjéről, és maga is megosztja elképzeléseit a bírákkal. Terveit ezután hozza majd nyilvánosságra - tette hozzá.
Az alaptörvény szerint a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja; megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Varga Zs. András Marosvásárhelyen született 1968-ban, az ELTE-n szerzett diplomát. 2000-től 2006-ig és 2010-től 2013-ig a legfőbb ügyész helyettese, 2006 és 2010 között címzetes főtanácsos ügyész, 2013 után címzetes főügyész a Legfőbb Ügyészségen. 2013 októbere óta az Európa Tanács Velencei Bizottságának a magyar tagja. Az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává. 2012 óta egyetemi tanár, tanszékvezető, e mellett hitoktató, lelkipásztori munkatárs.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat