A kormány elkötelezett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Nemcsak hazai, hanem európai uniós forrásokat is fel szeretnének használni a pedagógus-béremeléshez – mondta Rétvári Bence, lényegében megismételve a kormányzati kommunikációban hangoztatott álláspontot, amely szerint a fizetések rendezésének feltétele az uniós támogatások beérkezése.
Ha ez megvalósul az államtitkár szerint, akkor 2023-ban nem 10, hanem 21 százalékos lesz a pedagógusbér-emelés, 2024-ben nem 10 hanem 25, 2025-ben pedig egy 29 százalékos béremelés valósulhat meg.
Ezzel elérhető, hogy három év alatt 75 százalékos béremeléssel egy pedagógus átlagos fizetése 777 ezer forint legyen
– tette hozzá Rétvári Bence.
A kormánypárti politikus felidézte azt is, hogy 2022-ben "minden idők legszélesebb" konzultációját folytatták le oktatásügyben. A pedagógusokat a nyár és az ősz folyamán kérdezték, ekkor 24, illetve 33 ezren küldték vissza válaszukat, a tél folyamán pedig csaknem 130 ezer szülő válaszolt az iskolával kapcsolatos kérdéssorra.
Decemberben négyszáz pedagógussal és iskolaigazgatóval személyesen is egyeztettek, mindeközben folyamatosak voltak a tárgylások mind a köznevelési kerekasztal, mind a sztrájkbizottság ülésein.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól