Augusztusban a kánikula és az alacsony vízállás miatt annyira felmelegedett a Duna, hogy a víz hőmérséklete elérte a blokkok üzemeltetésére vonatkozó adminisztratív korlátot. Ez törvényileg 30 fokban van meghatározva a kiengedett hűtővíz esetében, mert efölött súlyos kárt okozhatna az élővilágnak a kiengedett mennyiség.
A G7 viszont korábban arról írt, hogy lehetett volna hivatalos mérés során is 30 fok feletti hőmérsékletet regisztrálni a Dunában, de egy jogi kiskapunak köszönhetően nem abban az időszakban mértek, amikor a legmelegebb a folyó. Ugyanis még az előtt vizsgálták a hőmérsékletet, hogy a Duna elérte volna a maximális napi melegségét. Ezt akkor az erőmű üzemeltetője, valamint Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár is tagadta, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter pedig egyenes rémhírnek nevezte, azt állítva, hogy semmi baj nem történt, minden szabályos volt, az emberek és a folyó nem voltak veszélyben.
Kapcsolódó
Viszont Pakson már korábban is sejtették, hogy valószínű az olyan időszak, amikor tartósan 30 fok felett van a folyó hőmérséklete. Egy áprilisban kihirdetett zárt közbeszerzésben kerestek megoldást a problémára, ráadásul a szövegben élesen fogalmaztak a gondról. "Az általános időjárási trendek szerint a szélsőségek gyakorisága nő, illetve a folyamatos medersüllyedés és az ezzel egyidejű, trend jellegű hőmérsékletemelkedés (globális felmelegedés) hatása a kibocsátási korlátok betartása mellett kihat a blokkok üzemére és üzemeltetésére" - fogalmazták meg a gondot.
A portál mostani összesítése alapján a közbeszerzés kiterjed olyan feladatokra is, hogy a győztes a jövőben mások mellett vizsgálni fogja évi négy alkalommal a hűtővízcsatornákat és a folyam paksi szakaszát, szintén minden évben négyszer a Duna Paks és Mohács közötti szakaszát, félévente a hidegvízcsatorna medrét és üledékét, évente hatszor a kibocsátott hűtővizet különböző üzemállapotok mellett, a blokkok visszaterhelésének hatásait, a biztonsági hűtővízrendszereket, a környező horgász- és halásztavakat és a Pakstól közel 20 kilométerre lévő faddi vízátvezetést is. Emellett a hőmérsékletmérő rendszerek karbantartását, illetve különböző berendezések működésének értékelését is elvárták a nyertestől.
A győztes Inno-water Zrt. 180 millió forintért vállalja a feladatot.
A fotó forrása: MVM Paks/atomeromu.hu.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őstermelők, vendéglátók, kereskedők figyelem! Hétfői határidőre figyelmeztet a NAV
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba