Alapvetés, hogy Paks 1 és 2 együttesen se melegítheti a Dunát 30 fok fölé - közölte tegnap a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) 65. Vándorgyűlésén Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára. Viszont idén nyáron ez mégis majdnem megtörtént: a Duna alacsony vízállása és magas hőfoka miatt a Paksi Atomerőmű hűtővize saját bevallásuk szerint is több napon át az engedélyezett 30 Celsius-fok közvetlen közelébe fűtötte az egységből a folyóba távozó úgynevezett melegvíz-csóvát - írja a Népszava.
A lap felteszi a kérdést: a jövőben nem kizárható időjárás mellett szinte az engedélyezett szintig fűti a folyót, tartható-e a hőmérséklet-határ, ha a kormánytervek szerint 2027 és 2032 között további két, együtt 2400 MW-nyi, tehát összesen 4400 MW atomblokkot hűt majd a Duna? Az államtitkár a kérdésre azt mondta, hogy ez nem okozhat gondot.
Kapcsolódó
Több megoldást javasolt, a blokkok leállításától egészen a kritikus hetekre ütemezett karbantartáson át, a hűtésre használt víz mennyiségének növeléséig. A szakma által szorgalmazott hűtőtornyok alkalmazását viszont újfent - tájesztétikai okokra hivatkozva - elvetette, sőt, szerinte az alacsony vízállás sem valós, mert a mederszint mélyül.
Korábban Jávor Bence írta azt, hogy veszélyesen, a Dunára ártalmas módon trükköztek a kimenő víz hőmérsékletének mérésével. A Párbeszéd EP-képviselője szerint ez veszélyes lehet Paks 2. kivitelezésekor.
(És ezt olvasta? Kisvasút építéssel tehetik tönkre a magyar természeti kincset)
A fotó forrása: MVM Paks.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba