Az Otthon Melege Program mintegy 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá az új, energiahatékony háztartási nagygépek (hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek) vásárlásához. A tavaly októberben újranyitott alprogram keretében a 2018. november 5. és november 21. közötti időszakban régiónként nyílt lehetőség a pályázatok beadására.
A támogatói döntések 2018. december 20. és 2019. március 21. között, szakaszosan születtek meg, a nyertesek értesítése folyamatos. A lezárult bírálat alapján a véglegesített pályázatok 97 százaléka részesült támogatásban.
A csökkentett árú vásárlások január első napjaitól folyamatosan zajlanak. Mostanáig a támogatott pályázatok 40 százaléka esetében kezdődött meg közel 50 ezer Támogatói Okirat beváltása.
Az új berendezés megvásárlására a Támogatói Okirat elektronikus átvételét követően 150 nap áll rendelkezésre.
A kérelmenként átlagosan igényelt és megítélt 43 ezer forint támogatás azt jelzi, hogy a háztartások túlnyomó többsége az elérhető legmagasabb, A+++ energiahatékonysági kategóriájú nagygép beszerzése mellett döntött.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat