Most 2,7 millió ember kap 10 ezer forint értékű utalványt - mondta Novák Katalin, aki kiemelte azt is, hogy ez a harmadik olyan alkalom, amikor - a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően - lehetőség van a nyugdíjasoknak ilyen formában segíteni.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője azt mondta, az utalványokat március 15-e előtt kezdik a címzettekhez eljuttatni értékküldemény formájában. Az utalványokat először Budapesten, majd Pest megyében kézbesítik, utána pedig az ország minden pontjára eljuttatják. A cél, hogy az utalványokat április közepéig minden belföldi lakcímmel rendelkező megkaphassa - mondta.
A posta szóvivője hozzátette: az értékküldeményként érkező Erzsébet-utalványokat személyesen kell a postástól átvenni. Amennyiben ez nem lehetséges, a postás értesítőt hagy, amellyel a postán kaphatja meg a küldeményt az arra jogosult.
Panulin Ildikó szerint a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt négy darab kétezer forintos és két darab ezer forintos címletben kapják meg a nyugdíjasok.
A kormány döntése értelmében minden, 2018. március 1-jén nyugellátásra, illetve a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásra jogosult 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kap.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt