Orbán Viktor miniszterelnök ma háromkor folytatja a 11 közgazdásszal szeptemberben elkezdett konzultációt a Miniszterelnökségen - közölte a miniszterelnöki sajtó. A szeptemberi találkozó is inkább protokolljellegű volt. A mostani tanácskozásnak eddig nem volt semmi előszele, azt vélhetően a Moody's leminősítés miatt hívta össze a miniszterelnökség.
A Portfolio.hu által megkérdezett meghívott közgazdászok szerint ugyanakkor az esemény eredetileg is mára tervezett volt, a részt vevők hetekkel ezelőtt tudtak a szeptember 1-i megbeszélések mostani folytatásáról. Ez tehát nem a friss eseményekre való reakció.
Kapcsolódó
A szeptemberi ülésen Bod Péter Ákos és Járai Zsigmond volt jegybankelnökök, Csaba László akadémikus, Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója, Barcza György, a K&H elemzője, Szász Károly PSZÁF-elnök, Töröcskei István bankár (immár az Államadósság Kezelő Központ vezetője), Sós Lőrinc, a KSH volt elnökhelyettese, Auth Henrik, az MNB volt alelnöke és Arnold Mihály, volt vámparancsnok vett részt.
Az MNB közölte ugyanakkor: nem kommentálja a leminősítést.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!