A külföldi befektetők munkahelyeket teremtenek Magyarországon, ezért a barátaink - mondta a kormányfő. Hozzátette, Magyarországon kiemelkedően jó a közbiztonság, emellett megvan "a tisztelet kultúrája", miközben a világnak ezen a felén kezd eltűnni a tisztelet.
Magyarországon azonban mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezett emberekre sem úgy tekintenek, mint akik fenyegetést jelentenek, hanem egy fejlett civilizáció képviselőiként, "és nem szégyellünk időnként tanulni is tőlük" - fogalmazott a miniszterelnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy csak azok az országok lehetnek sikeresek amelyek nyitottak, együttműködőek, barátságokat, kapcsolatokat építenek ki távoli országokkal is. Az arab világgal való politikai és gazdasági együttműködés a mi sikerünk egyik záloga is - mondta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt