Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állították át. Vagyis vissza kellett állítani az órákat, így egy órával később sötétedik majd mostantól. Legközelebb március végén kell majd a nyári időszámításra visszaállítani.
Hacsak időközben az Európai Bizottság kezdeményezésére el nem törlik az óraátállítási gyakorlatot: az országok mintegy 60 százaléka nem állítgat, és több mint hetven ország fontolgatja a teljes megszüntetését, ebben a vitában nem jut dűlőre ötödik éve az Európai Unió.
Az államszövetségben évek óta nem tudnak érvényt szerezni annak, hogy megszűnjön ez az eljárás. A tagállamokra vár a döntés: a nyáriban, vagy az eredeti, úgymond természetesnek tartott téli verzióban maradjunk. Nagyon sokan - közöttük mi magyarok is - a nyári időszámítást preferálják, számítva arra, hogy a korai sötétedést megelőző nappali világosság tovább tarthat. A téli verzió hívei pedig a kora reggeli sötétség meghosszabbodása miatt berzenkednek.
A kronobiológia és az alvástudomány a hosszú évmilliókon keresztül kialakult, és a cirkadián ritmusunknak leginkább megfelelő téli változatot preferálják – írta korábban a Magyar Alvás Szövetség.
Változik a közlekedés is az óravisszaállítással
A belföldi forgalomban egyes vonatok a nyári időszámítás szerint, néhány vonat pedig már a téli időszámítás szerint közlekedik, ennek megfelelően indulásnál megvárják az óraigazítást.
Az érintett vonalak között van a Budapest-Esztergom, a Szeged-Hódmezővásárhely és a Debrecen-Nagykereki szakasz.
Több nemzetközi vonatot külföldi vasútvonalon ér az óraállítás, ilyen egyebek mellett a Corona InterCity (Brassó), az Ister InterCity (Bukarest) és a Kálmán Imre EuroCity (München).
Hajnalban a legtöbb budapesti éjszakai buszjárat, melyek óránként, félóránként vagy még sűrűbben közlekednek, 2 és 3 óra között a téli és a nyári időszámítás szerint is járnak.
A 907A, 909A, 914A, 931A, 973A buszjáratok csak a nyári időszámítás szerint indulnak el 2 és 3 óra között.
Néhány vonalon - jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál - egy-két indulás időpontja a fentiektől eltérően változik - hívták fel a figyelmet.
Aki ezen járatok (918-as, 922B, 937-es, 938-as, 940-es, 943-as, 948-as, 956-os, 964-es, 972-es, 980-as, 990-es, 992-es, 994-es, 996-os, 996A, 998-as, 999-es) valamelyikével utazik, a BKK oldalán tudja ellenőrizni a változásokat.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás