Zömében (65 százalék) kiszámíthatatlannak tartják pénzügyi jövőjüket a magyarok, de továbbra sem az öngondoskodásban látják a megoldást. Az OTP öngondoskodási index legfrissebb adatai arra mutatnak rá, hogy nem szívesen vállalunk anyagi felelősséget saját jövőnkért, kiváltképp, ha a távolinak tűnő nyugdíjas évekről van szó - adta hírül az eredményeket a pénzintézet.
Az immár tizenkettedik alkalommal elkészített index fennállása óta rekord arányban, 77 százalékban vélekednek úgy a magyarok, hogy a tisztességes időskor biztosítása az állam feladata. Sokkal kevesebben (mindössze 20 százalék) gondolja azt, hogy a kényelmes és biztonságos nyugdíjas évek megalapozása saját felelősségük lenne. Ez már csak azért is ellentmondásos, mert az állami nyugdíj összegét a megkérdezettek háromnegyede nem tartja elegendőnek a megélhetéshez.
Az eredmények alapján tízből négyen inkább párnacihában szeretik tudni a pénzüket, pedig vannak olyan megtakarítási lehetőségek, ahol szükség esetén a félretett pénz bármikor hozzáférhető, ráadásul a hosszú távú nyugdíj célú takarékoskodást százezres nagyságrendű kedvezményekkel támogatja az állam is - ide tartozik töbek közt a tartós befektetési számla (tbsz) és a nyugdíj előtakarékossági számla (nyesz) is.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek