A köztársasági elnök a dokumentumban azt írta, "mély megrendüléssel" értesült "a számos emberéletet követelő és nagy károkat okozó földrengésről". Az államfő őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok rokonainak és együttérzését mindazoknak, akik "a természeti katasztrófa következtében elvesztették otthonukat".
"Ezen a szomorú napon lélekben mi is ott állunk a baráti Olaszország népe mellett" - írta Áder János.
A távirat szerint a köztársasági elnök reméli, hogy rövidesen megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok, és bízik abban, hogy "Lazio és Umbria tartományok lakói a súlyos csapás elmúltával immár nyugalomban folytathatják életüket".
20 milliót küldenek a magyar katolikusok
Húszmillió forintnyi gyorssegélyt küld a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa az olaszországi földrengés áldozatainak megsegítésére - közölte a szervezet. A közleményben a püspöki konferencia együttérzését fejezte ki a természeti katasztrófa sújtotta területen élőknek és az elhunytak hozzátartozóinak. A gyorssegélyt az olasz püspöki konferencián keresztül juttatják el a rászorulóknak - tették hozzá.Szerda hajnalban a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés rázta meg Olaszország középső részét. A Rómától Nápolyig érezhető földmozgásnak a legutolsó értesülések szerint 73 halálos áldozata és legkevesebb 81 sérültje van.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?