A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) 6 százalékra emelte Magyarország idei gazdasági növekedési prognózisát az előző, júniusi jelentésben szereplő 4 százalékról; a 2023-ast azonban 2,5 százalékról 1,5 százalékra csökkentette a kedden megjelent, legfrissebb gazdasági előrejelzésében - idézi a prognózist az MTI.
A 2023-as növekedés lassulását az orosz-ukrán háború gazdasági következményeivel, a mérséklődő külső kereslettel, valamint a szűkülő reálbérek miatt lassabban bővülő lakossági fogyasztással magyarázták.
Az OECD rontotta 2022-es és 2023-as inflációs előrejelzését is: a júniusi 10,3 illetve 7 százalékról, 13,5 és 12,7 százalékra. A maginfláció idén és jövőre is 10,1 százalékot érhet el, míg öt hónapja 9,3 és 6,1 százalékot vártak.
A munkanélküliségi ráta a nyári 3,8 százalékos előrejelzéshez képest alacsonyabb lehet idén, 3,5 százalék, a felülvizsgált adatok szerint jövőre azonban 4,7 százalékra emelkedhet, 1 százalékponttal magasabbra, mint az előző jelentésben.
Júniusi előrejelzésében az OECD azzal számolt, hogy a költségvetés GDP-arányos hiánya 5,5 százalékról 5,4 százalékra csökkenhet 2022-ről 2023-ra, a keddi prognózisban már 6,2 százalékos illetve 5,6 százalékos hiányt jeleznek előre. A folyó fizetési mérleg hiánya az idei, a GDP 5,6 százalékát elérő mértékről 4,6 százalékára mérséklődhet jövőre, ami 0,6, illetve 1,2 százalékponttal magasabb a júniusi előrejelzésnél.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)