Az OECD Facebook-oldalán közzétett grafikon az egyes tagállamokban a 60-64 és a 65-69 év közötti munkavállalók foglalkoztatási rátáját rangsorolja, ami szerint a magyar 60-64 évesek körében regisztrált 32,2 százalék körüli foglalkoztatási arány 65-69 év között már 5,2 százalékra zuhan vissza - olvasható a portálon
Vagyis a magyar nyugdíjasoknak elenyésző százaléka dolgozik, náluk csak a 65-69 év közötti szlovénok, belgák és luxemburgiak kényelmesebbek. A foglalkoztatási ráta sorrendben 5,2, 4,7 és Luxemburgban 0 százalék. Igaz, Luxemburgban a magyarnál jóval nagyobb életszínvonal ennek megfelelő hátteret is biztosít.

A rangsor másik végén a legdolgosabb nyugdíjaskorúak az izlandiak, a 65-69 év közötti lakosságnak ugyanis 56,3 százaléka dolgozik valamit. Mögöttük a koreai idősek állnak, körükben 45 százalékos a foglalkoztatottak aránya, Japánban 42,8, Új-Zélandon pedig 42,6 százaléka dolgozik.
Izlandon 67 év a nyugdíjkorhatár, Japánban pedig lehetőség van arra, hogy valaki 60 éves korától nyugdíjba menjen, viszont ha úgy dönt, akár 70 éves koráig is dolgozhat, Koreában 65 év a nyugdíjkorhatár.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon