Idén 5 százalékkal nőttek a nyugdíjakat, ennek eredményeként 7886 forinttal, 165 610 forint az átlagos öregségi nyugdíj. Eközben a minimálbér csaknem 20 százalékkal nőtt január elsejétől, a bruttó 200 ezres legkisebb kereset nettója 133 ezer forint.
A KSH 2021. januári adataival számolva a legmagasabb az ellátások átlaga Budapesten, az idei emelés után 181 875 forint. A fővárosi értéktől jócskán leszakadva következik Fejér megye, ahol átlagosan 156 522 forintot kapnak az érintettek, a dobogó harmadik fokára pedig Pest megye került 155 259 forinttal.
A rangsor legvégén az ország keleti megyéi szerepelnek. A legalacsonyabb a nyugellátások átlaga Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 124 972 forintra jön ki. Az előtte álló Békés megyében 128 668, Bács-Kiskunban pedig 130 324 forint az átlag - kalkulált a portál.
Ez azt jelenti, hogy a lista végén lévő három megyében az átlagnyugdíj már nem éri el a nettó minimálbér összegét, de a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek sem örülhetnek túlzottan, ott mindössze 1743 forinttal magasabb a megyei átlagos nyugellátás a nettó minimálbérnél.Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter