Ömlött a kikötő kotrásából származó homokos víz a strand közelében lévő móló mellé Balatonlellén. A munkára azért van szükség, hogy a nagyobb hajók is ki tudjanak járni. A déli parti kikötők szinte mindegyike küzd az áramlások miatti feltöltődéssel - olvasható a portálon.
A szomszédban nyaralók között vannak, akik nem örülnek. "Ez nem kellemes, a gyerekek itt fürdenek. Kérdés, hogy mennyire fertőző, és ha valóban lesz valami probléma, ki vállalja ezért a felelősséget. Miért nem lehetett ezeket az engedélyeket időben beadni, nyolc év alatt? Eddig a kotrást mindig időben elvégezték" - mondta egyikük.
A kikötő üzemeltetője azt mondja: a hatóságok engedélye alapján a homokot a mólószárak mellé kell rakniuk. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Kirendeltsége szerint ez balatoni szürke homok nagyon kevés szerves anyagot tartalmaz, ezért nem veszélyes.
Az elmúlt napokban a homokot a móló másik szára mellett rakták le. Itt homokpad alakult ki a strandon, és a víz is sekélyebb lett a területen.
(Képünk illusztráció)
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön