A prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon az elmúlt héthez képest átlagosan 1 százalékkal nőtt, ahogy a motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára is 0,7 százalékkal emelkedett. A kőolaj (Brent) ára a hétfői 119,5 dollárról péntekre 118,5 dollár/hordós szintre mérséklődött, míg az üzemanyagok jegyzési ára az európai piacokon eltérő ütemben változott, az észak-európai piacokon erősebb volt a benzin áremelkedése, mint a dél-európai, mediterrán piacon, a Reuters adatai szerint.
Ez azért fontos, mert a hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A másik tényező, a forint pedig 0,2 százalékkal erősödött a dollárral szemben.
A GKI Energiakutató Kft. számításai szerint a már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 0,8 százalékos, míg a gázolaj esetében 0,5 százalékos áremelkedést mutatnak. Mindezek után a nemzetközi piaci folyamatok összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a benzin esetében 2 forint körüli emelés bejelentését valószínűsítik február 18-án, hétfőn. Ezért várhatóan a benzin kiskereskedelmi átlagára 436 forintra emelkedik, a gázolaj ára változatlan marad 438 Ft-on február 20-án, szerdán.
Az elmúlt egy év során az üzemanyagárak alig változtak: a benzin kb. 3,1 százalékkal drágult, a gázolaj ára nem változott. Az időszaki havi átlagkeresetek is kicsit emelkedtek, ezért tavalyhoz képest kb. 2,5 százalékkal több benzint és 5,5 százalékkal több gázolajat lehet egy havi nettó átlagkeresetből tankolni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin