A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Piacra kerültek a június óta csődeljárás alatt lévő, Somogy megyei Nemesvid önkormányzatának még mobilizálható vagyonelemei - tájékoztatta lapunkat Veres-Bocskay Katalin, a 830 lakost számláló település pénzügyi gondnoka.

A hitelezőknek, köztük pénzintézeteknek mintegy 350 millió forinttal tartozó önkormányzat 29 ingatlanát hirdették meg, ezek értékesítéséből kívánják részben rendezni a nagyrészt jelzáloggal terhelt adósságot és helyreállítani az önkormányzat működőképességét.
Az összesen mintegy 90 millió forint nettó irányáron kínált ingatlancsomagban gazdasági épületek, beépítetlen területek, gyep, szántó és erdő mellett szerepel sportpálya, a helyi kultúrház és a községháza alsó szintje is. Az utóbbiért 18 millió forintot kérnek. Pályázni december 10-ig lehet.

Az M7-es autópályától mindössze néhány kilométerre lévő, nyugat-somogyi település azt követően került bajba, hogy 2006-ban a szomszédos községekkel együtt belevágott egy szennyvíz-beruházási programba.

A hatvanszázalékos állami támogatással megvalósuló, 928 millió forintos beruházáshoz Nemesvidnek 150 millió forintnyi saját forrást kellett biztosítania. Ezt az évente átlagosan 140 millió forintból gazdálkodó, mindössze hétmillió forintnyi saját bevétellel rendelkező község csak hitelfelvétellel volt képes előteremteni.

A program megvalósításához a helyi víziközmű-társulat még további 170 millió forint értékű devizakölcsönt is felvett. Az utóbbi törlesztésének nagy részét a munkák befejezését, illetve a társulat megszűnését követően a nemesvidi önkormányzat "örökölte".
Amíg csak a kamatokat kellett fizetni, nem volt gondja az önkormányzatnak, ám a türelmi idő lejárt és közben a svájci frank árfolyama is jelentősen erősödött. Nemesvidnek húsz év alatt több mint 640 millió forintot kellene visszafizetnie.

Tovább növelte a település gondjait, hogy miután a pályázatban vállaltak ellenére a lakosok négyötöde sem kötött rá a csatornahálózatra, a Magyar Államkincstár százötvenmilliós büntetéssel sújtotta a községet.
Nemesvid nagy bajba került, nem tudott eleget tenni a havi másfél millió forintos hiteltörlesztési kötelezettségének, az adósságrendezési eljárás elindítása elkerülhetetlenné vált. Az eljárás ideje alatt a normatív állami támogatásokból csak a kötelező önkormányzati feladatokat finanszírozhatja a helyhatóság, beruházásba nem kezdhet.

Januárban jár le a hitelezői egyezségkötésre törvényileg meghatározott 210 napos határidő, ám még nem jött létre egyezség. A jelenlegi piaci helyzetben nincs túl sok esély arra, hogy az önkormányzat most meghirdetett ingatlanjai gazdára találnak. Úgy tűnik, a falu állami mentőövre sem számíthat, így elképzelhető, hogy vagyonát a bíróság osztja majd fel a hitelezők között - mondta Veres-Bocskay Katalin.