A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 és a frankfurti DAX 0,3 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,4 százalékkal esett nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül a Stoxx Europe 600 indexe 0,2 százalékkal csökkent a nyitást követő órában.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken. Az észak-tengeri Brent májusi szállításra hordónként (159 liter) 51,47 dollárba került, 29 centes, 0,56 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 39 centtel, 0,79 százalékkal, 48,92 dollárra esett.
Pénteken emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,10 százalékkal, 12 095,24 pontra, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalékkal, 7424,96 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,32 százalékkal, 5029,24 pontra emelkedett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,07 százalékkal, 3442,35 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,18 százalékkal, 1491,85 pontra növekedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Bilincsben a klímaaktivista: letartóztatták Greta Thunberget
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa