Sajnáljuk, nem fizetünk év végéig, szíves megértését kérjük - ilyen tartalmú levelet küldött ki több állami intézmény, központi költségvetési szerv, kórház és állami cég a beszállítóinak. Ilyen levelet kapott a Budapesti Rendőrfőkapitányság partnere, valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat beszállítója. A kormány ezzel elhalasztja az idei évre tervezett kifizetéseket, hogy megóvja az idei költségvetést, ám nehezebb helyzetbe hozza a 2012-es büdzsét.
A portál megkereste a két említett intézet hatáskörébe tartozó Belügyminisztériumot, ahol úgy fogalmaztak, hogy "a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó költségvetési forrásokat felhasználó szervezetek a rendelkezésre álló forrásokat feladatcentrikusan, ütemezve és szabályszerűen használják fel. A hivatkozott levelekben az intézmények arról biztosítják szerződéses partnereiket, hogy a szerződéseikben vállalt kötelezettségeiknek eleget tesznek. A közüzemi számlákat határidőre kifizetik".
A portál azt is felidézi, hogy a beszállítók kifizetésének elhalasztása nem újdonság, tavaly év végén és idén év közben is élt vele a kormányzat, ez viszont ellentétes a Fidesz korábbi ígéreteivel.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy