A hivatal közleményében kiemelte, hogy nyitás előtt mind az üzemi, mind a vendégforgalmi helyiségekben fertőtlenítőszeres takarításra van szükség, és az edényeket is át kell mosni. A raktárkészletet szükség esetén selejtezni kell, és az önellenőrzési rendszert is ajánlott felülvizsgálni. Ételt csak kifogástalan állapotú létesítményben, felkészült személyzettel lehet készíteni - tették hozzá.
A Nébih hangsúlyozta, hogy a védelmi intézkedéseket az üzemeltetőnek kell betartatnia, de közös érdek, hogy a szabályokat ne szegje meg senki, mert úgy kitolódhat a visszatérés a normál működési rendhez. A koronavírus továbbra is fertőz, ezért a járvány elleni védekezésre változatlanul figyelni kell - hívták fel a figyelmet.
Az ajánlások a Nébih-honlap koronavírusról szóló felületén olvashatók.
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten bejelentette, hogy a kormány tervei szerint, ha az első oltásukat megkapottak száma eléri a 3,5 milliót, akkor a teraszok és a kerthelyiségek kinyithatnak a vendéglátóhelyeknél.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák