Ahogyan április 14-i, Facebook-ra feltöltött videójában a miniszterelnök bejelentette, 3,5 millió beoltottnál egyrészt nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, másrészt újabb újraindítási lépések várhatóak.
A lap információi szerint a kormány 4 millió beoltottnál is tervez könnyítéseket, nem is akármilyen méretűeket. Ekkor várható a szállodák, a fürdők, a mozik, színházak és más kulturális rendezvények újraindulása, melyeket majd 18 éves kor felett hatályos védettségi igazolvány birtokában lehet látogatni.
18 éves kor alatt nem lesz szükséges a kártya sehol, így a családok nem nagykorú gyermekeikkel közös programokon is részt vehetnek, amennyiben a szülők érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.
A vendéglátósok számára is hatalmas bejelentés várható, a Magyar Hírlap szerint ugyanis négymillió beoltottnál a teraszok után már a belső terek is nyithatnak, melyekben ismét érvénybe lép a korábbi szabály, a személyzetnek kötelező lesz a maszk, a vendégeknek pedig a fogyasztás idején kívül szükséges hordaniuk azt.
A laphoz eljutott hírek szerint az éttermek, vendéglátóipari egységek látogatásához a kormány nem teszi kötelezővé a védettségi igazolvány meglétét, azok szabadon felkereshetővé válnak a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak