A Nébih lakossági bejelentés alapján értesült arról, hogy egy Csaba Fischer nevű ember a Facebookon tűzifát árul. A „kereskedő” főleg Kecskemét és Debrecen körzetében hirdetett, de országos kiszállítást is ígért. A hirdetésekben szokás szerint jó minőségű, száraz, tavalyi kitermelésű tűzifát ajánlottak, a piaci árnál olcsóbban.
A Nébih erdészeti felügyelője a lakossági jelzés alapján telefonos próbavásárlást kezdeményezett. A megadott telefonszámon egy Kiss Ritaként bemutatkozó női hang a „főnöke” nevében vette fel a rendelést, aki kizárólag előre utalás esetén ígért 1-2 napon belüli kiszállítást. A hölgy hangsúlyozta, hogy nagy mennyiségeket forgalmaznak, ezért 8-10 köbméteres, lakossági megrendelés esetén mindig a teljes összeg előre utalását kérik, aminek a megérkezését azonnal visszaigazolják, ezt követően rövidesen indítják a szállítmányt.
Kapcsolódó
A rendelés véglegesítését követően meg is érkezett a számlaszám sms-ben, amire utalni kellett volna a vételárat. Ezt követően azonban többé nem lehetett elérni a hirdetőt.
A Nébih arra kér mindenkit, hogy soha ne utaljon előre tűzifáért addig, amíg a kereskedő elérhetőségéről, megbízhatóságáról minden kétséget kizáróan meg nem győződött!
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön