A beporzó rovarok védelme az élelmiszerlánc-biztonság szempontjából is kiemelten fontos feladat. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), a Nébih és a megyei növény- és talajvédelmi hatóságok 2012 óta rendszeresen célzott monitoring vizsgálatokat folytatnak a virágzó kultúrákban. A közös akciók célja, hogy kiszűrjék a méhekre kockázatot jelentő, szabálytalanul kezelt növénykultúrákat.
Az évi mintegy 60-100 mintából átlagosan 5-10 esetben bizonyosodik be a szabálytalan szerhasználat és sikerül kiszűrni kockázatos területeket. A múlt héten mintázott húsz Baranya megyei területből ötnél igazolták a Nébih laboratóriumi eredményei, majd kockázatbecslése, hogy veszélyt jelentenek a méhekre. A Baranya megyei hatóság haladéktalanul elrendelte az érintett, egyértelműen szabálytalan technológiával kezelt, repcetáblák felszámolását.
Kapcsolódó
Fontos tudni, hogy a szabályos, a növényvédő szerek címkéjén előírtaknak megfelelően végzett növényvédelmi tevékenység nem jelent kockázatot a házi méhekre és a vadon élő beporzó szervezetekre. Szerencsére az általános tapasztalat is azt mutatja, hogy a termelők többsége betartja ezeket az előírásokat, így tevékenységükkel nem veszélyeztetik a méhek életét.
Ezt támasztja alá a méhpusztulások kivizsgálása során végzett technológiai ellenőrzések és analitikai vizsgálatok többsége is. A hatóságok kiemelten kezelik a méhpusztulási eseteket, melyek vizsgálata során az elhullás környezetében található, méhekre attraktív kultúrák növényvédelmi kezeléseit is mindig ellenőrzik. A bejelentett mérgezés-gyanúk kivizsgálása során évente mindössze az esetek 5-10 százalékában lehet megállapítani, hogy növényvédő szer okozta a mérgezést.
A beporzó rovarok védelme mindannyiunk közös érdeke. Az előírásokat szándékosan megszegő termelők a jövőben is maximális hatósági szigorra számíthatnak - figyelmeztet a hatóság.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az