Különös figyelmet fordít idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magyar autósszakmára, az akciósorozat során a szervezet emberei folyamatos ellenőrzéseket tartanak a gépjármű-kereskedőknél és azoknál a gazdasági szereplőknél, amelyek különféle járműalkatrészek forgalmazásával foglalkoznak.
Az idei kiemelt ellenőrzésekben leginkább azt vizsgálja a NAV, hogy a jármű- és az alkatrész-kereskedők adnak-e számlát, nyugtát, emellett bejelentik-e alkalmazottjaikat - mondta Kis Péter András a NAV szóvivője. Ezen felül szóba kerülhet a forgalmazott termékek eredete is, a NAV adott esetben a gyártóig felfejti az eladási láncot. De az áruk importja, exportja is érdekes lehet, ahogy a regisztrációs adó ügyében is vizsgálódhatnak a hatóság munkatársai. Kellő információ alapján pedig a vállalkozások adóügyeit részleteiben is áttekinti a NAV.
Az adatok azt mutatják, ez az elmúlt években több esetben is indokoltnak mutatkozott. Az utóbbi két évben nagyjából nyolcszáz különféle ellenőrzést végzett a hivatal a gépjárműalkatrészek kereskedelmével foglalkozó gazdasági szereplőknél. Ezekben - mindent egybeszámítva - nem kevesebb, mint 650 millió forintnyi be nem fizetett adóra bukkantak a NAV emberei, miközben kiróttak pár millió forint mulasztási bírságot. Az autókereskedelem szereplőinél az elmúlt két esztendőben összesen hatszáz különféle eljárást tartott a hatóság. Ezekben 920 millió forint hiányzó közteherre derült fény, a mulasztási bírságok együttesen nagyjából 15 millió forintot tettek ki.
Számos esetben emellett a nyomozóknak is adtak munkát a kereskedések és a szervizek: 2017-ben és 2018-ban több tucat bűncselekményt és szabálysértést tártak fel a NAV emberei. Bizonyos ügyekben a diagnosztikai szoftvereket használták jogsértő módon a vállalkozások, máskor hamis járműipari alkatrészek és egyéb eszközök kerültek elő. A hatóság dísztárcsákat, szelepsapkákat, matricákat, emblémákat, rendszámtáblatartókat is lefoglalt a kétes ügyek szereplőitől - olvasható a Magyar Nemzetben.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze