Január elsejétől a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van. A családvédelmi akcióterv legfrissebb eleméről úgy becsülik, hogy az anyák szja-mentességével 2020-ban nagyjából 40 ezer nő élhet, együttesen 20 milliárd forint körüli összeg maradhat náluk.
Bár az szja-mentesség népszerű lehet, kevesen tudják, hogy ezt maguknak kell igényelniük, és hogy pontosan mikor élhetnek a kedvezménnyel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ezért a honlapján közölt tájékoztatást a részletekről.
Elsőként azt tisztázták, hogy jogosult az a nő lehet, aki négy vagy több gyermeket nevel. Ez vonatkozhat vér szerinti vagy örökbefogadott gyerekekre, ha jogosult a gyermekek után családi pótlékra, vagy arra már nem, de jogosultsága legalább 12 éven keresztül fennállt.
"Ha egy gyermek után a családi pótlékra való jogosultság a gyermek halála miatt szűnt meg, akkor ezt úgy kell tekinteni, mintha a családi pótlékra való jogosultság 12 évig fennállt volna" - magyarázza a NAV.
A kedvezményre jogosult édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie a jogosultságának időszakában a törvényben meghatározott jövedelmei után. Például: munkabér, táppénz, egyéni vállalkozó kivétje, vagy átalányban megállapított jövedelme, őstermelői jövedelem, megbízásból, felhasználási szerződésből származó jövedelem. De ehhez a munkáltató, kifizető részére adóelőleg-nyilatkozatot kell leadni.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön