Az akadémiai kutatóintézetek beadott szabadalmainak száma igen elenyésző volt az elmúlt években, miközben évente 17 milliárd forintos támogatást kapnak az államtól - írja a közlemény, amely szerint a kormány arra hatalmazta fel az ITM-et, hogy tegye egységessé és hatékonnyá Magyarország teljes kutatás-fejlesztési rendszerét.
A Professzorok Batthyányi Köre által felvázolt és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által üdvözölt alapítványi struktúra olyan megoldást jelenthet, amelyben mind a kormány, mind az MTA köztestülete hatékony és független szakmai testületeknek adja át az irányítási jogokat - olvasható közleményben.
Kapcsolódó
A minisztérium szerint az új működési elvek lefektetéséről még ezen a héten konstruktív párbeszéd kezdődhet. Az átalakítás semmilyen módon nem érinti az MTA köztestületét, annak működését és finanszírozását, az MTA zavartalan működéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosított.
Sajnálattal látjuk, hogy az MTA ügye az európai parlamenti választási kampány terébe került, és sok szereplőnek a szakmai párbeszéd helyett a hangulatkeltés fontosabb
- fogalmaz az ITM közleménye.
Mint írják, különösen hiteltelen, hogy "az éppen kampányoló ellenzéki pártok is beszálltak az MTA körüli hangulatkeltésbe, miközben az MTA-t egyedül a Gyurcsány-kormány akarta beszántani". A közlemény felidézi, hogy Kóka János akkori gazdasági miniszter 2006-ban azt mondta, "az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni".
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy