A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Az új dokumentum a nemzetgazdasági miniszter kiterjesztő határozata után 30 nappal lép életbe. Az utoljára 2009-ben módosított és kiterjesztett kollektív szerződést most az új Munka törvénykönyvéhez, a bértarifa-megállapodást a megemelt minimálbérhez és a garantált bérminimumhoz igazították.
Az ÉVOSZ által szorgalmazott kötelező rezsióradíj számítási alapja is az ágazati megállapodásban szereplő szakmunkásbér. A szövetség szerint a kollektív szerződés közvetlenül szoríthatja vissza a lánctartozásokat, amelyek mértékét 2013 elején 400 milliárd forintra becsülték, az összegnek várhatóan a felét sem fizetik ki a cégek. A lánctartozás magas szintje pedig − a visszaszorítására eddig tett intézkedések ellenére is − folyamatosan újratermelődik − állapítja meg elemzésében az ÉVOSZ. A recesszió hatására az elmúlt hat évben az építőipari vállalkozások működése egyre instabilabb, sok a megszűnő, tönkremenő cég, az ágazat 80 ezer foglalkoztatottól vált meg: az év elején mintegy 80 ezer építőipari cég mintegy 100 ezer főt foglalkoztatott.
| Havi minimális alapbér (forint) | |
| középvezető | 250 000 |
| középvezető-helyettes | 210 000 |
| termelésirányító felsőfokú végz. | 170 000 |
| termelésirányító középfokú végz. | 150 000 |
| termelésirányító 3. | 130 000 |
| munkatárs középfokú végz. | 114 000 |
| szakmunkás | 114 000 |
| segédmunkás | 98 000 |
| Forrás: Forrás: ÉVOSZ | |
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv