Hiába nőtt a magyar minimálbér a Fidesz kormányzásának elmúlt 12 évében euróban számolva a duplájára, forintban pedig majdnem a háromszorosára, a hazai legkisebb fizetés – nominálértéken – nem zárkózott fel a többi uniós tagállam béreihez - írja a Népszava. A magyar minimálbér 2010-ben bruttó 73 500 forint volt, most 200 ezer forint, így 12 évvel ezelőtt 272 eurót ért, most 542 eurót.
Akkor ugyanis 270 forint körül volt egy euró, mostanában 355-370 forint között mozog. Euróban számolva így csupán 99 százalékos volt a növekedés az elmúlt 12 évben. A már 12 éve is magasabb cseh, szlovák és lengyel minimálbérek viszont több, mint duplájára nőttek. A 2010-ben még magunk mögé utasított Litvániában pedig ez idő alatt 214 százalékkal - 232 euróról 730 euróra - növelték a legkisebb bért.
Kapcsolódó
Így az Eurostat frissített adatai szerint jelenleg már csak a bolgár, a román és a lett minimálbért előzi le a magyar legkisebb fizetés. Tavaly volt olyan időszak, amikor ennél is rosszabb volt a helyzet, ugyanis a forintárfolyam romlása miatt még a román minimálbér is többet ért euróban, mint a magyar.
Az 542 eurónak megfelelő legkisebb hazai bérrel szemben a lengyelek 655, a csehek 652, a szlovákok 646 eurót kapnak. Ezen országok előnye már a Fidesz kormányzati ciklusainak kezdetén is megvolt: 2010-ben a lengyeleknél, a cseheknél és a szlovákoknál 30-49 euróval volt magasabb a legkisebb fizetés, mint nálunk. Mára - az idei jelentős, majdnem 20 százalékos emelés után is - 104-113 euróra nőtt a lemaradás.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről