Ha a nyugdíjat postai úton kézbesítik, akkor a nyugdíjas az ún. postai kifizetési naptárban – amelyet a Magyar Posta Zrt. juttat el a tárgyévet megelőzően az érintettnek – meghatározott napon jut hozzá az ellátásához (kézbesíti a postás). Ez hagyományosan mindig a hónap 12. napjára esik, viszont ha hétvégére esik, akkor tolódik az időpont is. A Magyar Államkincstár és a posta listája alapján ez egy nappal korábban, 2021. júniusában 11-én történik majd meg.
Fontos tudnivaló még, hogy a nyugellátás kifizetése havonta a tárgyhónapra történik, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt határozattal megállapították a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de legfeljebb a jogosult elhalálozásának a napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig. A folyósító szerv törzsszám, mint azonosító szám alatt folyósítja az ellátásokat.
Kapcsolódó
A magas infláció miatt az idén először rendkívüli emelésről döntött a kormány: júniusban már utalják vagy kézbesítik is a 0,6 százalékos emelést. Viszont nagy összegekre nem számíthatnak az idősek, még úgy sem, hogy a 13. havi nyugdíj idén először folyósított egy heti összegére is kifizetik az emelést. Az emelés mértéke 100 000 forint esetén 600 forint, a 28 500 forintos minimális nyugdíj pedig 171 forinttal nő. Aki kapott a 13. havi nyugdíj egy heti összegéből, arra is megkapja az emelést. Vagyis a plusz juttatás idén januárra visszamenőleg érvényes.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat