Bírálta az állami földek elosztásának gyakorlatát, illetve a takarékszövetkezeti integrációt. A baloldali politikus szerint a kormány száz évre előre meghatározta az ország energiastratégiáját a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött szerződéssel.
Hozzátette: egyelőre semmit nem tudni a beruházáshoz folyósított orosz hitel kondícióiról, ezért a szocialisták, ha kormányra kerülnek, felülvizsgálják a megállapodást. A szocialista pártelnök emlékeztetett arra, hogy korábban a Fidesz politikusai egyhangúlag elutasították a Moszkvával ápolt kapcsolatok erősítését.
Az MSZP kongresszus küldöttei előzőleg 99,7 százalékos többséggel választották miniszterelnök-jelöltté Mesterházy Attilát.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv