A mentőszolgálat által prezentált adatok szerint gyorsulnak a mentők - derült ki Rétvári Bencének a jobbikos Lukács László kérdésére adott írásbeli válaszából. A humán tárca államtitkára szerint ugyanis az utóbbi években folyamatosan javult a sürgős esetekben a kiérkezési idő: 2018 végén a 15 percen belüli kiérkezési arány még 78 százalék volt, egyetlen évvel később ez az adat már 4 százalékpontos javulást követően 82 százalékra emelkedett - idézte a politikus válaszát a Népszava.
Komoly hiányosságok vannak
Kapcsolódó
Ez a javulás azonban az érintettek számára nem ellenőrizhető, mivel az adatok nem összevethetők. A mentőszolgálat által újabban publikált számokkal meglehetősen kreatívan értelmezik a valóságot - olvasható a cikkben. Egyrészt a kiérkezési időt nem a hívástól számítják, hanem a mentőgépkocsik indulása és a helyszínre érkezés között rögzítik. Így az adatok nem csak azzal az egy-két perccel látszanak rövidebbnek, ami a kikérdezéssel telik, hanem teljesen elfedik azt, amikor kapacitáshiány miatt nincs elindítható gépkocsi a szolgálatnál. Ilyen helyzet a fővárosban és az ide tartozó agglomeráció esetében meglehetősen gyakran fordul elő. A napilap úgy tudja, hogy délután öt és hét óra között átlagosan 30 feladatot nem lehet azonnal kiadni, este hét után az ilyen esetek száma tízre csökken.
Trükkön trükkel fedik el a valóságot
Újdonság a szolgálat mostanában közölt statisztikájában az is, hogy azok csak a "prioritás egyes" kategóriára vonatkoznak. Ez egy újólag használt kategória, csak egy része a mentési rendeletben meghatározott azonnali mentést igénylő eseteknek. Ez a fajta mazsolázás arra is lehetőséget ad, hogy a statisztika úgy is javulást mutasson a korábbiakhoz képest, ha valójában semmilyen előrelépés nem történt.
A kiérkezési idők firtatásától a mentőszolgálatnál azért is különösen "nyűgösek", mert az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is megállapította: hiába költöttek el az előző uniós ciklusban 15 milliárd forint európai pénzt arra, hogy a sürgős hívások legalább 90 százalékában negyed órán belül kiérkezzenek, ezt nem sikerült teljesíteni - hívja fel a figyelmet a Népszava. A tavaly nyáron nyilvánosságra hozott, A vészhelyzeti betegellátás rendszerének ellenőrzése című vizsgálatban is megállapították, míg a mentők 15 percen belüli kiérkezési idejének aránya 2010-ben 77,6 százalékos volt, 2015-ben már csak 68,2 százalék, 2016-ban 69,7 százalék, 2017-ben pedig ez 64,9 százalékra esett vissza. A Rétvári Bence mostani parlamenti írásbeli válasza szerint 2018-ra az esetek 78 százalékban sikerült 15 perc alatt kiérni a betegekhez.
Az ÁSZ vizsgálat részeként megkérdezték az ügyfeleket is, akik szerint viszont csak a hívások felében érkeztek meg 15 percen belül a mentők. A felmérésből az is kiderült, az ÁSZ is értelemszerűnek vette, és a válaszadók arról beszéltek, hogy a hívástól mennyi idő alatt ér hozzájuk a segítség, mert ha ezt nem így lenne, akkor ez egy gépkocsi sofőrök ügyességét mérő adat lenne.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol